A diáklány

Mara a napot a barátnőjénél töltötte, akinek a neve nem jutott Pierre eszébe. Már elfelejtette, milyen ürügyet hozott fel a lány, hogy kimaradjon az unalmas gimnáziumi órákról. Hogy sikerül-e érettségiznie – miután naponta bizo­nyítja fegyelmezetlenségét – igazán nagy kérdés volt.

Nem buta volt, hanem lusta. A pszi­chológiai szabályok szerint, amelyek Pi­erre számára megkerülhetetlenek vol­tak, ez azt jelentette, hogy intelligens. De meg lehet-e, meg szabad-e neki ezt mon­dani? Kifejtheti-e ezt az anyjának, aki­nek megígérte, hogy oktatni fogja Ma­rát? Nem mentségként fogná fel, hogy a lánya, minden valószínűség szerint, meg fog bukni a vizsgákon?

Órájára nézett. Már hét óra volt. Mara már biztosan hazaért barátnőjétől. Nyil­ván azonnal a szobájába ment, hogy fel­készüljön az est tanulásra. Be kellett pó­tolni az elmulasztottat. Hóna alá csapva a Larousse mindkét kötetét, ezt a hat kilogrammnyi legválogatottabb tudást, el­indult szép diáklányához. Egyszerre volt vidám és zavart, hogy végre neki is van magándiákja.

A lány szobája a toronyban volt. Ko­pogtatott az ajtón. Belülről semmi sem hallatszott. Újból kopogtatott. Megint csendes volt minden.

Lenyomta a kilincset és belépett.

Az asztali lámpa világított, de Mará­nak nyoma sem volt. Keresztülment a szobán, és felemelte az ágyat rejtő füg­gönyt. Lám, itt volt Mara. Hálóing volt rajta, és aludt. Fölébe hajolt.

– Mara? – szólt halkan.

A lány továbbra is nyugodtan, egyen­letesen lélegzett. Semmi jelét sem adta, hogy hallotta.

Megkerülte az ágyat, hogy közelebb­ről lássa. Ugyanaz a lány, aki két nappal előbb a kiránduláson féktelen szerető­ként viselkedett, most olyan ártatlannak hatott, mint egy angyalka. Lágy ívben meghajtó szemöldöke beárnyékolta le­csukott szemét. Sima homloka fölött szökőkútként tört fel dús, sötét haja, és csil­logó fátyolként hullott az arcára. Zama­tos ajkai közül elővillantak gyöngyszerű fogai. Mellei, a rejtett vágy dombocskái, minden lélegzetvételnél felemelkedtek, majd visszaereszkedtek.

Huszonnégy óra múlt el azóta, hogy együtt aludtak. Csodák csodájára Mara később egyetlen szóval sem említette azokat az eseményeket, amelyekre ő ser­kentette a férfit az autóban és a park­ban. A férfi agyában pedig mindenféle feltüzelt gondolat tombolt. Habár sohasem vallotta volna be hangosan, igencsak kívánta, hogy az egész élmény még néhányszor megismétlődjön. Kezdetben meg volt győződve, hogy csak tanára lesz a lánynak, nem pedig a szeretője is. De most…   Most minden megváltozott. Szemének egyetlenegy pillantása elég volt, hogy olyan férfivé váljon, aki remegő szívvel megy aludni és beteljesületlen álmoktól megkínzottan ébred. Az igazság kedvéért meg kell mondani, hogy Pierre Boulanger a pszichológiát tanuló egyetemista egyébként szigorú volt önmagához. De most olyan butának tűnt önmaga előtt, mint a hollywoodi filmek fiatalemberei, akik megbocsátják barátnőik sorozatos hibáit, míg végül meg nem jelenik valamilyen Robert Redford és egy szempillantás alatt el nem vezeti a szépséget a birtokára, amely mindig Nevadában van és olyan nagy, mint a Saar-vidék és Elzász együttvéve.

Felébred-e, ha megérinti? Nem tudott ellenállni a kísértésnek, megsimogatta a nyakát és mellének kezdetét. Milyen tökéletes formák! Ezek a gömbök a harmónia és az egyensúly megtestesítői. Csak az a tény nyugtala­nította, hogy Marának két arca volt. Lány volt-e még, vagy talán már nő?

A lány álmában mélyet lélegzett, feje félrefordult. Hálóingje szétnyílt és telje­sen szabadon hagyta melleit. Felemelte a kezét, hogy még egyszer megsimogas­sa őket, amikor Mara álmában fészkelődni kezdett, szemhéjai megremegtek.

Mi lesz, ha rajtakapja ilyen helyzet­ben? Egyszeriben hívatlan betolakodó­nak, bűnözőnek tűnt önmaga előtt, aki belopakodott egy idegen ház lányszobá­jába, hogy túszul ejtse az ártatlan leányt.

Megvárta, amíg a lány lélegzése ismét egyenletessé vált, akkor tenyerét a háló­ing kivágásába csúsztatta. A csábítás, hogy a hálóinget, amely már a mellekig felcsúszott, a lány fején keresztül lehúz­za, olyan nagy volt, mint az obeliszk a Place de la Concorde-on. Az összehason­lítás kapcsán eszébe jutott, a szimbolika: a pszichológiában az obeliszkek a meg­keményedett férfitag jelképei.

Honnan veszi magának a jogot, hogy a lányt álmában beszennyezze tekinte­tével, hogy élvezkedjen meztelenségé­ben? Mennyire védtelen, gyenge, egyben tiszta és törékeny is.

–  Csak megsimogatlak – suttogta, mintha ezzel engedélyt kapna az alvó lánytól az illetlenségeihez. Pedig tudta, hogy hazudik. Először megsimogatja, utána megcsókolja, azután meg…

Nem, nem teszi meg!

Mara elmozdult álmában, és háló­ingének két gombja kigombolódott. A varázslatos látványtól majdnem megállt a szívverése. A mellbimbók körüli gyű­rűkkel koronázott üde almák alatt lát­hatóvá vált a napbarnított hasa, lej­jebb még a vénuszdomb háromszöge is. Kétségbeesett bátorságra kapva elnyúj­tózott mellette, fejét a párnájára hajtot­ta. A lány lélegzését hallgatva a mennyezet virágdíszeit bámulta.

Összeszedte minden bátorságát, hogy megfogja a csuklóját.

– Kérlek, ébredj fel, Mara! Kérlek!

Fontos volt neki, hogy a lány felébred­jen, és megdorgálja pimasz viselkedésé­ért. Kívánta, hogy megzavarja gonosz tervét. Egyébként magáévá teszi, anél­kül, hogy a lány egyáltalán tudná!

Könyökére támaszkodott és beszívta a lány testéből áradó illatot. Elhatározta, hogy megvalósítja kívánságát, és egy­szeriben mindegy volt neki, hogy feléb­red-e a lány vagy sem. Mindegy volt már neki az is, hogy Paulina, a szobalány, a kastély húsz szobájának éjszakai körbe­járása során itt találja-e. Mindegy volt neki, hogy mit szól Mara anyja, ha Oswald, a szolga, elmeséli neki bűneit.

Mara öléhez közelítve kezét megérez­te a combjaiból áradó meleget. Nem me­részelte ujjaival megérinteni a dombocs­ka sötét erdőcskéjét. Inkább megcsókol­ta a köldökét. Ha legalább felébredne! Nyelvével körözött a hasán.

Felemelte a fejét, hogy meggyőződjön, alszik-e igazán. Még el is húzta tenyerét csukott szemhéjai előtt. Mindenből ítél­ve Mara mélyen aludt.

Akkor észrevette, hogy mellbimbói megkeményedtek. Ugyan miről álmod­hatott? Talán Jim Catoldról, a hírhedt gyilkosról és kábítószer-kereskedőről, amint meglovagolja? Álmában a gonosz pasas talán pisztolyának csövével szag­gatja fekete harisnyáját? Talán már ki­gombolta a nadrágját és kényszeríti, hogy nézze a farkát?

Tenyerébe vette a mellét. Megharagudna-e valóban rá, ha most felébred­ne? Vagy a nyaka köré fonná a karjait, és még álmosan, buján megcsókolná a száját?

Amikor ujjait a mellei közötti nyirkos és meleg völgyecskébe csúsztatta, úgy tűnt neki, hogy a lány ajkán érzéki sóhaj suhant keresztül. Ez arra ösztönözte, hogy megcsókolja a mellét. Mellésimult, és arcát az édes, dús csöcsök közé fúrta.

Ijedten megrándult, amikor Mara el­mozdult. Hirtelen elengedte a melleit. A két gömb egymáshoz csapódott s ez az alig hallható hang jobban felizgatta, mint a női domborulatokat ábrázoló va­lamennyi kép, amit az újságokban látott. A gömbök összeütköztek, és nagyon odaadóan megremegtek. Valóban iz­gató. Megismételte a kis játékot.

Szinte hihetetlennek tűnt neki, hogy a lány nem ébredt fel. Talán csak színleli az alvást?

Amikor ujjaival elkezdte kutatni a pinácskáját, többé már nem foglalkoztat­ták ilyen gondolatok. Milyen csábítóan illatozott! Ekkor a legcsekélyebb lelkiismeret furdalás nélkül szétfeszítette a combjait, és megmerevedett péniszével bele­nyomult.

Eljutott a csúcsra, anélkül, hogy Mara egyáltalán felébredt volna, habár mocorgott és tolakodott benne. Ha egyálta­lán aludt.

Mindaddig a lány mellett maradt, amíg felizgultsága le nem csillapodott. Akkor gyengéden betakarta, homlokon csókolta, és lábujjhegyen kiment a szo­bából.