Drakula gróf

A nyári hőség elől Robert  Transsylvania hűs hegyeibe vitt bennünket. Suzanne és én imádtuk ezt az utazást, az erdők vad szagát, a zötyögős-poros utakat, az elsuhanó útszéli városok komor-ruhás embereit. A falu, ahol tegnap megszálltunk, úgy tűnik mindegyiknél vészjóslóbb és ridegebb volt. Csakhogy mi Suzanne -el alig vártuk már, hogy megnézhessük az ódon kastélyt is, azt, amelyikről kislánykorunk rémtörténeteiben olvashattunk. Azt, ahol az a gróf élt nagyon – nagyon régen.

Azon a régóta várt délutánon pici csalódással láttuk, hogy a komor kastély kapuja előtt egy kis csoport gyűlt össze, várva a vezetőjük érkezését. Turisták voltak mind, akárcsak mi. Őket is ugyanaz a kíváncsi borzongás hozta ide. Férfiak és nők vegyesen, túranadrágosak, poros-cipősek, tarka ingekben és pólókban, unatkozó, viháncoló gyerekeikkel, így aztán alapos feltűnést keltettünk Suzanne -el. Ő száraz-moha színű szaténruhát viselt, hátán olyan mély dekoltázzsal, hogy látni engedte popsija hasítékát, én pedig tarka török mintás muszlinba öltöztem, és büszkén lépdeltem elővillanó köldökömet és fehér bőrű csípőmet kivillantva.

A vezetőnkre nem kellett sokáig várni. Már jött is a kastély irányából és szélesre tárta a nyikorgó kovácsoltvas kaput kíváncsi csoportunk előtt. Végigvezetett bennünket a kopár, szellőzetlen termeken, melyeknek ablakait még ma is sötét drapériák fedték. A toronyszobákban már csak a szél süvített. Az épületszárnyakat összekötő keskeny függőfolyosók fájdalmas-üresen kongtak áthaladó lépteink alatt.

Aztán a pincék következtek, éppolyan félelmetesek voltak, mint gyermekkorunk rémregényében.

Suzanne izgatottan szorította meg a karomat, ahogy bevezettek minket a kriptába.

Négy-öt díszítetlen koporsó feküdt a kőpadlón, félkörívben közrefogva egy faragott kőemelvényt, melynek gazdagon hímzett leplére egy sötétre pácolt, tekintélyes koporsó volt felhelyezve.  A fedele résnyire félretolva. Suzanne azonnal közelebb húzott, hogy bekukucskálhassunk.

–    Nézd, föld van benne – súgta a fülembe Suzanne.

–    Gondolod, hogy ő is odabent fekszik? – kérdeztem elfojtott hangon.

–    A Gróf ?! – döbbent meg Barátnőm – Hiszen már legalább százötven éve halott! Ha létezett valaha egyáltalán!

Igen, mindezt jól tudtuk, mégis izgalom vibrált bennünk. És nem sejthettük, hogy, odabent a földdel színültig teli középső koporsóban egy régóta élettelen vágy megmozdult.

Suzanne önkéntelenül mégis összeszorította a combjait, ellenőrizve, hogy tamponja rendben a helyén van-e.

Mert minden bizonnyal ez az izgató, halovány vérszag ébresztette fel örökkévalóságnak tetsző álmából a Grófot.

Néhány perccel később a vezetőnk lépett hozzánk, amíg a csoport többi tagja sorba állt színes prospektusokért és képeslapokért.

– Velem jönnének, kisasszonyok? – kérdezte fura, idegen akcentussal.

Suzanne és én szótlanul követtük.

Hosszú sötét termeken vezetett át bennünket, olyanokon, amelyeket eddig nem láthattunk.

Aztán leültetett minket egy kőpadlós, félig üres könyvtárszobában és megparancsolta, hogy ott várjunk. Egy poros bőrkanapéra kuporodtunk Suzanne-el, fázósan egymáshoz bújva. Most bántuk először könnyű ruháinkat. Hosszú órákig kellett várnunk. Egészen besötétedett már odakint. Mi pedig éhesek voltunk, és rettentően fáztunk.

– Én félek – súgta a fülembe sírós hangon Suzanne, és a vállamhoz simult.

Ebben a pillanatban nyikorogva nyílt a könyvtárszoba ajtaja, és egy magas fekete bársonyruhás ősz hajú férfi lépett be rajta.

Nem mondta senki – nem láttuk sosem, és mégis azonnal tudtuk, hogy ki ő.

Lépteinek koppanása megállt előttünk, kinyújtotta hosszú, hófehér ujjú csontos kezét, és átfogta Suzanne vállát. Úgy mosolygott, hogy közben alig változott az arca. Ujjai lassan lejjebb vándoroltak, határozottan kikutatva Suzanne ruhájának kapcsait, hogy szinte egyetlen gyors mozdulattal megszabadítsa barátnőmet a könnyű selyemtől. Aztán halovány szája rátapadt a lány előbukkanó hegyes-piros kis mellbimbóira. Nyelvével mohón izgatta a kemény kis bimbókat, keze közben az apró kis bugyit kutatta.

– Vérzel, te édes kis macska! – recsegte évszázados hangján és intett a háta mögé.  Akkor láttam csak, hogy az a különös férfi, aki délután még a vezetőnk volt, most sötétkékkel szegett szürke ruhában előlép a sötétből. Egyenesen Suzanne-hez tartott, felemelte a lány csinos kis csípőjét, egyetlen határozott mozdulattal szétterpesztette combjait, és lehúzta könnyű kis bugyiját. A Gróf letérdelt Suzanne előtt, kihúzta hüvelyéből a vértől alaposan megduzzadt tampont, lehunyta a szemeit és áhítattal nyalni kezdte barátnőm véres kis punciját.

Suzanne finoman levegő után kapkodott, miközben a kezem után kutatott.

– Élvezi, ahogy nyalja őt! – mondta elnyújtott hangon a Gróf szolgája.

– Igen, élvezem! – sikoltotta Suzanne, és kéjesen mozgatni kezdte a csípőjét.

Szerettem volna fokozni a gyönyörét, ezért fölé hajoltam, és nyelvemmel megcirógattam ágaskodó mellbimbóit.

– Vedd a szádba egészen – nyögte Suzanne és fel kellett térdelnem, hogy erősebben szívhassam kemény kis melleit. Közben a szolga közelebb lépett hozzám, és lefejtette vállamról a tarka ruhámat. Éreztem, amint a gerincemen végigsuhanva jéghideg keze megállapodik a popsimon. Középső ujját egyetlen vad mozdulattal a hüvelyembe lökte, amitől az rögtön benedvesedett. Suzanne lerúgta vékony pántos kis szandálját és meztelen lábfejét a Gróf lábai közé húzta, talpával kitapintva a kőkemény hímvesszőjét a bársonynadrágban.

– Mi az, mire vár ? – kérdezte mélyet sóhajtva Suzanne – Nem akar végre megbaszni?

A Gróf mosolyogva fölénk hajolt, szája és nyelve lucskos volt Suzanne menstruációs vérétől.

– Először is addig nyallak, amíg el nem élvezel, te finom kis macska – mondta elfojtott különös hangján és visszabújt barátnőm bársonyos combjai közé. Éreztem, ahogy bizsereg már az én puncim is és kicsit feljebb térdeltem a kanapén, megmutatva feszes popsimat a Gróf szolgájának.

Ő nem is váratott sokáig. A farka kemény volt és könnyedén nyomult belém, először csak apró, de aztán egyre hevesebb lökésekkel. Közben egyik ujját a popsimba dugta, miközben finoman harapdálta a vállamat. Én ezalatt Suzanne-t bámultam, kitágult pupillájú hatalmas szemeit és ziháló ajkát. Olyan édes volt, ahogy élvezett!

Közelebb húzódtam hozzá, és szájon csókoltam, nyelvemet mélyen bársonyos szájába tolva. Ő finoman harapdálta az ajkaimat, és leszívta a nyelvemet majdnem a torkáig. Ebből megértettem, hogy közeledik az orgazmushoz. Ezért belemarkoltam a Gróf hűvös tapintású selyem-ősz hajába és fejét még erősebben nyomtam Suzanne combjai közé. Gyorsabban nyald azt a pinát! – parancsoltam rá.

– És erősebben! – nyögte Suzanne – Mindjárt elélvezek!

A Gróf remegett a kéjtől, ahogy barátnőm puncijának édes-véres nedvét nyalhatta. Én közben megoldottam feszülő nadrágját és elővettem merev farkát. Elámultam hatalmasságán! A vérrel megtelt sötétkék erek hevesen lüktetlek péniszén, ahogy azt nyirkos tenyeremben tartottam. Hátrahúztam a bőrt, hogy előbukkanjon vérvörös makkja, így én kedvemre csiklandozhattam nyelvemmel, miközben markommal egyre nagyobb intenzitással szorítottam húsgolyókra emlékeztető hatalmas heréit.

Ebben a pillanatban Suzanne felsikoltott és heves orgazmusában magasra emelte csípőjét a Gróf arca előtt. Ekkor két kezem a faszára kulcsoltam és gyorsan fejni kezdtem, mialatt cipősarkamat térdeplő lábaira szorítottam, hogy meg ne mozdulhasson.

Néhány másodperccel később háta ívben meggörbült és hatalmasat spriccelt egyenesen a barátnőm élvezettől remegő hasára.

Suzanne kéjesen kenegette bőrére a hófehér gecit és haját hátrahullajtva lassan felült.

A Gróf lefejtette ujjaimat a farkáról és mohó tekintete Suzanne-re siklott aki hátradöntött engem a kanapéra és spermától maszatos ujjhegyeivel a csiklómat kezdte dörzsölgetni.

–  Őt nem kóstolja meg, Grófom? – kérdezte mohó kíváncsisággal – Nézze, milyen édes és rózsaszínű a puncija!

A Gróf a fejét ingatta.

– Csak a véres, jószagú pinákat szereted? – Lisette hangjában csalódottság bujkált. – Akkor kénytelenek leszünk mi ketten élvezethez juttatni barátnőm nedves kis pináját! – Azzal már bújt is a combjaim közé, fél kezével a szolga lanyhuló péniszét masszírozva. A Gróf hidegen állt fölöttünk, de láttam, ahogy csontos ujjaival újra merevedő péniszét simogatja.

Hirtelen félrelökött mindenkit és tövig belémvágta hatalmas faszát. Engedelmesen megemeltem a csípőmet, hogy könnyedebben mozoghasson bennem ki-be, és újra ki-be.

– Igen, keféld őt! – biztatta Suzanne – Annyira szeretem nézni, ahogy keféled! – és szinte megbabonázott tekintettel figyelte a Gróf hatalmas heregolyóit, melyek minden egyes lökésnél barátnőjének altestéhez verődtek.

A szolga ekkor mohón derékon ragadta Suzanne-t, de ezúttal a véres vaginát teljességgel elhanyagolva, tiszta erőből a popsijába hatolt. Suzanne örömmel sikoltott fel és átengedte magát az új élvezeteknek.

Arcunk egész közel volt egymáshoz, Suzanne göndör hajfürtjei a mellemet csiklandozták. Időnként nyálas csókokat adtunk egymásnak, vagy csak a nyelvünket dugtuk a másik ziháló szájába és csak lustán hagytuk, hogy vadul szétkeféljenek bennünket. Ezúttal egyszerre jutottunk el az orgazmusig. Kitágult pupillájú szemünk párás tekintetével egymást néztük, hogy egyetlen pillanatot se mulasszunk el másik élvezetéből.

A szolga Suzanne vaginájába élvezett, de ahogy fáradtan lüktető faszát kihúzta a popsijából, ondója végigcsorgott a barátnőm punciján és vérével keveredve benedvesítette bársonyos combjait. Ennek láttán a Gróf felemelkedett belőlem és sietős léptekkel egy súlyos, faragott tölgyfaajtóhoz lépett. Egyetlen határozott mozdulattal kitárta azt és a könyvtárszobába most betódultak azok a halott-sápadt fekete, vagy bíborruhás, rizsporos-parókás alakok, akik eddig odaát várakoztak.

A Gróf büszke mohósággal Suzanne combjaira mutatott:

– Gyertek, nyaljátok őt! A legfinomabb vér és a legédesebb pina, amit valaha is kóstolhattatok! – Most hallottuk először igaziból a hangját. A szavak furcsán süvítettek ki a száján és amikor aztán végre elmosolyodott, döbbenten vettük észre fogatlan száját.

–  Tűnjünk el innen ! – lehelte Suzanne és bukdácsolva, egymást húzva-rángatva menekültünk meztelenül a vérre éhes fogatlan szájú alakok elől, akik kiöregedett halott magányukban, békés álomban vártak valami utolsó, finom falatra, mert soha nem álmodhattak többé a feszes bőrű nyakacskákról.

Kirohantunk a pirkadó kastélyudvarra. Talpunk vacogott a harmatos-hideg kőkockákon.

Suzanne a kapu irányába mutatott. Hófehér Audink állt ott, nyitott ajtókkal. Behuppantunk hátra a kényelmes bőrülésekre, és Robert azonnal indított.

– Kócosak vagytok, lányok! – állapította meg.

A visszapillantó tükörben láttuk, ahogy a minket üldöző alakok kitódulnak a kopár kastélyudvarra. Ebben a pillanatban felvöröslött a nap keskeny sarlója a hegyek mögül és a fenyegető fekete és bíborruhás alakok egyetlen intésre eltűntek, mintha soha ott se lettek volna.

És valóban. Később már sem Suzanne, sem én nem emlékeztünk rá, hogy mi történt azon a hűvös nyár végi délutánon abban a titokzatos, kongó, üres kastélyban.

Csak Robert szemében ült valami érthetetlen derű. Valami buja, erotikus csillogás, ahogy Audink volánjánál dúdolgatott.

Augusztus vége volt. Suzanne menstruációjának második napja.