A nyárspolgári, rézdíszítésű ruhásszekrény vállfájára tett zakómmal a normál életemet is félreteszem. Már most meztelennek és kiszolgáltatottnak érzem magam, annak ellenére, hogy rám szabott inget és lenből készült öltönynadrágot viselek. „Tizenegy percet késtél!” – szólal meg egy metsző hang a hátam mögött.
„Már indulhatsz is haza!” Egy pillanatra izgató félelem kerít hatalmába.
„Ne, kérlek, ne tedd ezt! Még el kellett valami fontos dolgot intéznem!” – hallom szánalmas dadogásomat.
Rimánkodva térdre ereszkedem előtte, pontosan a magas sarkú lakkcsizmája elé, és átölelem karcsú bokáját. Egy erőteljes rúgástól hátratántorodom.
„Te idióta! Nem engedtem meg, hogy megérints!”
A fölöttem álló kecses nő sarkon fordul, és laza léptekkel elindul a szoba felé. Miközben én négykézláb mászom utána, csak arra vágyom, hogy átölelhessem karcsú derekát, ahol az öv alól elővillan bársonyos bőre. Kemény, meztelen, minden mozdulatára riszáló fenekét, amelyet vékony szíj hasít ketté. Magam elé képzelem, ahogy dús keblei közé bújok, vagy hogy nyelvemmel körülrajzolom a körvonalait…
„Told le a nadrágodat! Add ide a szíjat!” Tömören, ellentmondást nem tűrő hangon parancsol.
Reszkető kézzel, visszafojtott lélegzettel engedelmeskedem. A nő széles terpeszbe helyezkedik előttem. A borotvált punciját csak egy aprócska latex-háromszög fedi. Azonnal felszökik bennem az adrenalin.
Ma mivel fog megkínozni? Forró viasszal, amelyet lassan és célzottan a felsőtestemre csepegtet? Csipkékkel és csatokkal, amelyek legérzékenyebb részemet, a péniszemet és a herezacskómat oly csodás fájdalommal gyötrik meg, hogy már azok ígéretes látványa is felhevíti a véremet?
Ám ekkorra a nő már meg is feszíti két keze között a szíjat, és belekezd a pompás, domináns, megalázó előjátékba…
Miközben én szinte elalélok a kéjtől, megesküszöm, hogy egyszer legyűröm őt. Igen, meg fogom őt kefélni, leterítem, és úgy megdugom, mint ahogy eddig még soha senki. Akkor én leszek fölötte, és addig kefélem az elgyötört, sajgó faszommal, amíg az arrogáns, durva felsőbbrendűsége el nem száll. Amíg nyöszörögni és könyörögni nem kezd alattam, úgy, ahogy most én rimánkodom neki…
„Na, akkor két hét múlva! De pontos légy!” És kituszkol az ajtón a valóságba. Félóra múlva megbeszélés. Majd ott levezetem a feszültséget…
